Géza írta

Valamivel több, mint 1 éve élünk itt, a Kislányunk oviba jár, én magam iskolába, szóval láttunk már ezt azt. Az iskolában nekem külön tantárgy a “Hogyan képezzünk jó szakembereket”, valamint a “Kommunikáció” és a “Motiváció”, úgyhogy lassan van fogalmam az itteni oktatás mibenlétéről.
Történt, hogy beírattuk Timit iskolába, ahová fel is vették (januártól kezdődik a suli, a nyári szünet után), majd küldtek egy levelet, az első szülői értekezlet időpontjáról. Én mentem el a családot képviselni, tudjátok: Judit jól ért, én meg jól beszelek, hehe.

Az aulában várták a szülőket a tanárok és az igazgatóság, kitörő örömmel, mintha régi jó ismerősként tértünk volna vissza 10 év után. Üdvözöltek bennünket, majd egy nagy terembe vezettek, ahol rövid előadás keretében bemutatták, hogyan, miként tanítanak ők, mit kapnak a kicsik és ők mit várnak el tőlük.
Röviden: az egész oktatási rendszer lényege, hogy a gyerekkel megszerettesse a tanulás, az információszerzés örömét. Nincs írott tananyag itt még, nem kell semmit bemagolni, vagy elolvasva megtanulni, mindenre “rávezetik” őket tapasztalati úton. Rajzolnak, festenek, színeznek, tornáznak, élővilágot, számtant és nyelvet tanulnak (nem idegen nyelvet, az anyanyelvi angolok is ugyanazt tanuljak: a nyelvet, ami a kommunikáció eszköze). Megtanulják pl. hogy miként fejezzek ki magukat másokkal szemben, hogyan kérjenek, vagy utasítsanak vissza valamit illedelmesen, miként fejezzék ki magukat, ha valami gondjuk van. Érdekes, hogy ezen belül külön tananyag a konfliktuskezelés (5 éves korról beszélünk!!!), megtanulják, hogy ha nehézséggel állnak szemben, milyen megoldások jöhetnek szóba, és miként válasszanak azok közül helyesen. És a “jelszavaik” között már most olyanok vannak, hogy: türelem, tolerancia, kompromisszum, felelősség és csapatszellem.

Nem csoda, hogy az iskolai éveken át folyamatosan ezt tanulva olyan emberkék lesznek, akikkel könnyű együtt élni, dolgozni.

A tanárok elszántságáról, lelkesedéséről , hozzáállásáról lerítt, hogy ők valóban a gyerekekért vannak, élnek-halnak a tanításért, szemmel láthatóan szeretik amit csinálnak, és igyekeznek azt a legjobban csinálni. (nem magániskoláról beszélünk, hanem “sima”
állami iskoláról)
Ez a hozzáállás egyébként mindenütt megfigyelhető, nyilván ők is hasonló oktatási rendszerben nőttek fel. :-)
Nem követelményeket, és elvárásokat támasztanak a tanulókkal szemben, és ha nem megy, akkor számonkérik és lebaltázzák őket, hanem motiválják és dicsérik őket. Nálunk pl. a felnőttoktatásban (a Shafston-ban), ha nem mész át a vizsgán elsőre, akkor nem azt írják, hogy megbuktál, hanem, hogy “még nem mentél át”. Érted a különbséget? Majd a következő vizsgán átmész, van még lehetőséged bepótolni a tanultakat, no problem. És nem “kegyelemkettessel” átengedik, csak szabaduljanak már meg tőle, hanem addig tanítják, amíg valóban tudja az anyagot. A héten a “pótvizsgázókat” a rendes iskolai foglalkozás után ottmaradva készítette fel a tanárunk, állítólag éjjel fél 11-kor végeztek. És a tanár igyekszik segíteni, pozitívan áll hozzá és nem morog az ideje miatt!!!
Ha pl. valakit el kell marasztalni, akkor azt a következőképpen kell csinálni (tanultam a “Hogyan képezzünk jól szakembereket” témakörben, de tapasztalom nap, mint nap a suliban is): dicsérd meg azért, amit jól csinált, marasztald el azért, amit elbaltázott, majd ismét dicsed meg, hogy ha meg ezt is jól fogja csinálni, akkor milyen nagyszerű szakember lesz. Tehát: dicsér, leszúr, dicsér. Így nem okoz frusztrációt, vagy hagy maga mögött lelki sérülést. Meg is lehet nézni pl. a depressziós betegek, vagy az öngyilkosságok nemzetközi listáján, hol áll Ausztrália. :-)
Kommunikáción mi pl. tanultuk, hogy köszönj, nézz a szemébe, ügyelj a “testbeszédre” , stb. Hol találkoztál ezekkel ezelőtt? Tudom: állásinterjura készülve a fejvadásznál. Legfeljebb. Az itteni diákok mind az iskolában tanulják ezeket a dolgokat, nem csoda, ha “tudnak viselkedni” társaságban, nem a veszekedés az egyetlen módszerük, vagy tudjak, hogy kell a vevővel beszelni, hogy az valóban vevőnek érezze magát.
Tudom, ezek “alapok” és “otthonról kellene hozni”, de mégis beszélni kellene ezekről, mert pl. Magyarországon a bolti eladó sem köszönni nem tud, sem a szemedbe nézni, sőt, normálisan kifejezni magát is nehezére esik (tisztelet a kivételnek), a legtöbbről első találkozás után az a véleményed, hogy “bunkó”. Talán ez (is) hiányzik a magyar képzésből, érdekes, pedig mindenki alapnak tekinti, akkor talán mégsem alap. Vagy a többségből hiányozna az alap? Akkor az nem lehet alap… :-)

Szóval, csak azt akarom mondani, hogy amit itt csinálnak oktatás néven, az teremti meg, hogy becsülettel, szorgalommal, egymást segítve és elfogadva éljenek, pozitív hozzáállással tanuljanak és dolgozzanak és ezt mar 5 éves korban elkezdik tanítani. És ez tetszik, szerintem jó dolog és látható, hogy hova vezet.

(Judit megjegyzése: sokan kíváncsiak rá, így én azért megemlítem, lévén állami iskola, tandíj nincsen. 100 dollárt kell fizetni anyagköltségre (festékek, papírok, ragasztó, stb.), és meg kell venni az iskola egyenruháját (kb. ez még olyan 150-200 dollár).)

További megjegyzés: diák vízummal rendelkezőknek fizetni kell, itt QLD-ben 8000 dollárt, amit lehet 4 részletben fizetni. Más államokban eltérő lehet az összeg!