Gyökértelenül?

Egyik barátnőm kérdezgetett a hetekben arról, hogy a gyerekek nem lesznek-e gyökértelenek, ha az ember kivándorol. Sokat morfondíroztam a témán. A barátnőm felsorolta, hogy Magyarországon ott a nagy család, nagy családi összejövetelek, meg tudja mutatni a gyerekeinek, hogy hová járt játszótérre, melyik iskolába. A nagynénik, nagybácsik anekdotázhatnak arról, hogy milyen volt Anya-Apa kicsi korában, stb. Aztán hogy ha kiköltözik az ember, akkor a gyermeke nem fogja megismerni a magyar történelmet, szóval nem ismeri meg azt, hogy honnan jöttek a szülei, honnan származik Ő maga.
Van benne igazság, de én mégsem egészen így gondolom.
Kezdjük azzal, hogy én nagyon szerettem a nyaraimat a Dédszüleimnél tölteni. Rengeteg emlékem kötődik a régi házhoz, a régi kis fahídhoz, a poros földutakhoz. És mikor pár éve lementünk a faluba, hogy egy kicsit nosztalgiázzak, rá kellett döbbennem, hogy AZ a falu, amihez kötődöm, már rég nincs meg. A házat lebontották (de ha nem bontották volna le, akkor sem az én Dédszüleim laknának ott, nem azok a bútorok, nem az a kert lenne ott, amire én emlékszem) Az utakat lebetonozták, a fahíd elkorhadt, a kis patakot benőtte a gaz. Semmi, de semmit nem tudnék megmutatni a gyerekeimnek abból a sok szépségből, amihez kötődöm. Ráadásul ami gyerekként számomra szépség volt, az felnőtt szemmel már korántsem biztos hogy az...
Azok a régi nyarak már csak a szívemben élnek. És gyanítom, hogy az emberek többsége, ha visszatér a régi helyekre, amikhez élmények fűzik, nem találják meg azt, amit keresnek. Mert nem a hely okozta a jó érzést, hanem az élmények, amiket ott átélt. Minden változik. Mi is, a helyek is, és a többi ember is. A gyerekek meg nem értik, nem érthetik, hogy Anyának miért lábad könnybe a szeme egy korhadt fahídtól…
A család persze messze van. A barátnőm kérdezte, hogy nem fog-e elszorulni a gyerek szíve, mikor látja, hogy a többi gyerek megy a nagyszülőkhöz látogatóba, Ő pedig nem fog tudni beugrani egy kakaóra. Nos itt mivel rengeteg bevándorló van, így nagyon sok gyerek van ugyanilyen helyzetben. A nagyszülők, rokonok távol élnek, itt nem olyan gyakoriak a családi összeröffenések. Inkább a baráti társasággal erősebb a kapcsolat. A karácsonyt is fura megélni, mert itt nem olyan meghitt a hangulata, mint Magyarországon, inkább bulisabb.
Az, hogy ne felejtsen el magyarul, hogy ismerje a magyar meséket, énekeket, verseket, csakis rajtunk, szülőkön múlik. Timi gond nélkül énekli el a Lánc-lánc, eszterlánc-ot a Twinkle-twinkle little star után… Itthon magyarul beszélünk, sok magyar mesét néz, vannak magyar mesekönyveink. És a neten keresztül tud beszélgetni a nagyszülőkkel is, kamerával látja őket, ez már nem olyan elszeparáltság, mint 20 évvel ezelőtt, mikor csak havonta egy-egy levelet tudtak a rokonok váltani. Persze ez nem ugyanaz, én ezt jól tudom, mintha hétvégenként átmehetnénk hozzájuk.
De azt tudni fogja a gyerek, hogy honnan jöttünk, hogy milyen kultúrát hoztunk magunkkal.
Ez csakis rajtunk múlik!

Viszont, ha az ember egy másik országba költözik, nyilván elfogadja, mitöbb, valószínűleg magáévá teszi annak a kultúráját. Ha megpróbálsz "magyar maradni" külföldön, akkor elég nehéz dolgod lesz, mert örökre "idegen maradsz". Úgyhogy nekünk az a célunk, hogy ausztrálokká váljunk. Olyan ausztrálokká, akiknek magyar gyökereik vannak. :)