Életérzés

Lassan 3 hónapja itt vagyunk, és nemcsak nyaralunk, hanem a hétköznapi emberek életét éljük, úgyhogy talán mostanra elmondhatjuk, hogy nem csak az első benyomások hatására írok, hanem letisztult nagyjából a kép. Illetve mégsem teljesen hétköznapi az életünk, hisz egyikőnknek sincs itteni munkahelye, így a munkahelykeresés gyötrelmeiről, buktatóiról, itteni fizetésekről nem tudok semmit.
Amiről írni szeretnék az az, amiért egyre jobban és jobban szeretjük ezt az országot: az életérzés. Nem az éghajlat (ami alapjáraton verhetetlen, bár mostanság állandóan esik, így nem annyira sirály), mégcsak nem is a természeti szépségek miatt, nem az óceán közelsége miatt, nem a szép házak-utak miatt. Elsősorban az emberek hozzáállása miatt szeretünk itt lenni. Épp tegnap mesélte egyik barátnőm, hogy otthon hogy elrontotta a napját egy űberbunkó postáskisasszony. Csak azzal, hogy kötözködött, nem volt segítőkész, nem akart pénzt visszaadni, stb. Akaratlanul is eszembe jut itt egy vásárlás ilyenkor. Hogy az itteni eladóknak a munkakörükben benne van, hogy kötelező mosolyogniuk, és megkérdezni MINDENKITŐL, hogy hogy van. Igen, tudom, ez felszínes, és tökre senki nem érdekel, valójában hogy vagyok, hogy telik a napom, stb. De a gesztus és a mosoly eleve garantálja, hogy nem rossz szájízzel hagyom el az üzletet. A múltkor karácsony után az itteni TESCO-szerű boltban a pénztárosfiú kedvesen érdeklődött, hogy hogyan telt a karácsony, mit hozott a Santa Claus. Biztos tojik rá, de addig is fecsegtünk, míg leolvasta az árakat. Nem mogorván pakolgatott, és még én kérek elnézést, hogy vásárolni merek… Az ember nem is gondolná, hogy az alaphangulatát hogyan befolyásolja az, hogy maga körül csupa mosolygós ember van, nem pedig depressziós, mogorva. Nyilván itt is van rosszkedvű ember, vannak bunkók, de nem ez az általános. Ezért jó itt. A szolgáltatók szolgáltatnak, és örömmel foglalkoznak az emberrel (vagy legalábbis hihetően eljátsszák). Az emberek betartják a szabályokat, többnyire becsületesek, emiatt bennünk is megbíznak, és ez is jó. A múltkor vásároltunk valamit, és a polcon ki volt írva, hogy ez az egy típus le van árazva 10 dollárral. A pénztárnál viszont az eredeti árat olvasták le. Szóltam, hogy bocsi, de ez a polcon akciósan van kiírva. A pénztáros csak ennyit kérdezett: Igen? Oké. Kitörölte, és az akciós árat beütötte kézzel. Nem küldött vissza, hogy hozzak másikat, nem perlekedett, hogy ő bizony csak azt az árat tudja elfogadni, ami a gépben van, nem kellett külön az ügyfélszolgálatra menni, hogy visszafizessék a különbözetet. Semmi. Bemondásra elhitte, mert megbízott benne, hogy igazat mondok.
Eleve mindenki azt feltételezi a másikról, hogy becsületes és igazat mond, fel sem merül benne az ellenkezője. Ha azt mondod, akkor biztosan úgy is van és ha Ő mond valamit, nyugodtan bízhatsz benne, mert azért mondja, mert jót akar neked. És másnak is.
A másik fele a tolerancia. Mivel itt mindenki jött valahonnan, így senkit nem néznek jöttmentnek, az akcentus miatt sincs gond, max. kedvesen megkérdezik, hogy honnan jöttél. (és persze rendszerint kiderül, hogy a kérdezőnek van valami magyar kapcsolata. Legutóbb Géza a bankban találkozott egy ügyfélszolgálatos hölggyel, akinek a szülei magyarok, és Ő maga is tud még magyarul, bár Ő már itt született)
A közlekedésről már írtunk, azóta sem láttunk balesetet, mindig udvariasan elengedik az embert. Itt nem félek vezetni, mert nem azon jár az agyam, hogy most hányan küldenek el anyámba, mert lassabban fordulok be, vagy bénázok a parkolással.
Ezek után másodlagos, de persze nem elhanyagolható a tisztaság az utakon, a szépen karban tartott kertek-házak, a nagy parkos területek, az óceánpart, az aranyló homok, a szinte állandóan sütő Nap. (azt már csak zárójelben írom, hogy NINCS PARLAGFŰ! HURRÁ!)
Összességében egy rendszámon olvasott mondat jellemzi legjobban ezt a vidéket:
„Relax It’s Queensland!”
(Nyugi, ez Queensland!) :)