Emlékképek

Az első képem Rólad: ülsz a széken a Mama meg hátraköti a sarkad, mert valamiért haragudtam Rád. Mama mindig fenyegetőzött a sarok hátrakötéssel, de sosem tudtam mi az, aztán ez alkalommal fogott egy madzagot, és odakötötte a lábad a szék lábához. Én nagyokat kacagtam, és nagyon örültem, hogy egy felnőttet is lehet büntetni… Hogy mi volt a vétked? Biztosan csikiztél, gyömöszkéltél, vagy a borostás arcodat dörzsölted az enyémhez, már nem emlékszem. De arra igen, hogy imádtam ezeket a hancúrozásokat!
Aztán emlékszem arra is, hogy egy szál fürdőköpenyben, papucsban szaladtál utánunk a fagyos, havas reggelen ki az utcára, mert otthon hagytam a tornazsákom. Még most is hallom, ahogy visszhangzik az utca a kiabálásodtól, hogy forduljunk már végre vissza. Azóta is könnyes lesz a szemünk a nevetéstől, ha visszaidézitek ezt a reggelt.
Te voltál az, aki leült velem társasjátékozni, és én borzasztóan mérges voltam, mikor megvertél a Ki nevet a végén?-ben, el is sírtam magam rajta. De ezek a játékok nagyon sokat jelentettek, mert keveset láttalak hét közben, mindig délután-este dolgoztál, mire hazaértél, én már rég aludtam.
És emlékszem a közös nagy sétáinkra az évente megrendezett BNV-n. Azt is imádtam, szerettem nézelődni, és ami a lényeg: Veled lenni. Ma is emlékszem rá, hogy ki volt állítva egy vízágy, és aki kipróbálta, az kapott ajándékba Mars csokit, ami akkoriban különlegességnek számított, így őrült tülekedés lett az ágy körül. Mikor végre én is kaptam egyet, adtam belőle Neked is, pedig hatalmas áldozatnak tartottam.
Emlékszem a Vérmezőn a közös ping-pong meccseinkre. Olyan jó volt, hogy olyan Apukám van, aki lejön a játszóra velem!
Meg emlékszem, a PeCsa-nál hogy futottál utánam, mikor biciklizni tanítottál. Már lógott a nyelved, de nem álltál meg, szaladtál mögöttem, hogy érezzem, biztonságban vagyok, figyelsz rám.
És arra is emlékszem, mikor egy este a konyhában ülve papírokat tépdestél. Csak úgy, mert „kicsit” kibuktál a sorozatos beázásokon. De akkor sem kiabáltál, csapkodtál, hanem leültél, és csöndben elkezdtél papírt tépdesni…
Aztán 18 évesen nem engedtél el sziklát mászni. Amellett, hogy borzasztóan meg voltam rajta sértődve, visszagondolva jól esett, hogy így féltesz… Mert egy Apa dolga az, hogy a lányát megvédje minden rossztól.
Mikor kórházba kerültél, nagyon megijedtem. Nem akartad, hogy bemenjek, hogy lássalak, de azért én csak bementem, mert betegen, sárgán, gyengén is az én Apukám voltál!
Emlékszem, mikor Anyu kórházba került, nagyon akartam segíteni, de kicsi gyerek mellett ez nem volt olyan egyszerű, azért átmentem főzni egy borsófőzeléket. Emlékszel? Tejjel, víz helyett, mert azt mondtad, hogy Anyu úgy szokta…
Te olyan vagy, aki sír akkor is ha nevet, akkor is ha nagyon szomorú. Ahogy Babi néni mondaná: „jó síró, jó nevető”.

A hétvégén lesz itt Apák napja. Sajnos nem vagy itt, hogy adjak egy nagy puszit, átöleljelek, de szeretném, ha tudnád, hogy számomra Te vagy a Világ Legjobb Apukája! És ezek az élmények örökké velem lesznek, ahogy Te is!
Szeretlek Apu!