Vadon élő delfinek testközelben

Születésnapomra olyan ajándékot kaptam, amit soha nem felejtek el, ami igazán értékes ajándék. (Bár Timi szerint ez nem is igazi ajándék, mert be sem lehet csomagolni) :)
Szóval kaptam egy kirándulást a Moreton-szigetre, a Tangalooma Wild Dolphin Resort-hoz, ahol az egész napos strandolás, sétálgatás, pihenés után este delfineket lehet etetni. (természetesen ezer féle lehetőség van még a búvárkodástól kezdve a kajakozásig, különböző hajós túrákig minden féle van, csak a két gyerkőccel még nem mertünk ilyesmibe belevágni, majd legközelebb, ha több napra eljövünk. Mert szeretnénk mindenképpen visszatérni ide.)
Szóval ennek a helynek az a különlegessége (az eszméletlenül gyönyörű partszakaszon kívül), hogy esténként egy szabadon élő delfincsapat látogat el ide, és a térdig-derékig érő vízben lehet őket etetni. Na de nem szaladok előre.
Reggel a Holt Street végén található kikötőből indult a kis hajónk. Mindannyian nagyon izgatottak voltunk, főként Tamás, aki szinte le sem ült a 75 perces út alatt. A szigetre érkezve örömmel konstatáltuk, hogy a hétvégi esős idő után az Égiek is velünk vannak, és remek időnk lesz. (felhők voltak ugyan, de remek meleg volt, és később nagyon sokat sütött a nap is). Épp akkor érkeztünk, mikor etették a pelikánokat, ugyanoda csoportosultak, ahová estére a delfineket érkeztek.
Elindultunk felfedezni ezt a partszakaszt, a lélegzetem elállt, olyan csodálatos volt a türkizkék víz, az aranyló homok, és a pálmafás, zöld föveny kontrasztja. Ez egy szállodakomplexum valójában, több féle épülettel (amik közt voltak nagyon szépek, és voltak igazi szocreál munkásotthon kinézetűek is), de nem az épületek voltak fontosak, hanem a part! A víz kiváló hőmérsékletű, a víz csak egy kicsit hullámzott, így a gyerekek is bártan bementek. Közben távcsővel nézelődtünk, és felfedeztünk egy delfin csapatot a távolban a nyílt vízen. Ez volt az első alkalom az életemben, hogy vadon élő delfineket láttam élő, egyenes adásban. Már ekkor nagyon örültem, és azt gondoltam, hogyha este nem is jön össze az etetés akármilyen okból, már most tökéletes szülinapi ajándékot kaptam.
A parton távolabb további látnivaló volt: hajóroncsok közel a parthoz. Sajnos ide nem jutottunk el, mert csak homokban lehetett volna odamenni, de a babakocsival nem akartunk nekivágni az egy órás túrának a tűző napon. De legközelebb biztosan nem hagyjuk ki, ahogy egy csomó szórakozási lehetőséget sem. Néhány év múlva már Tomi is elég nagy lesz ahhoz, hogy részt vegyünk ilyen-olyan programokon.
Tomi egész nap jól bírta a sétálást, strandolást, majd olyan 4 óra tájban végre elnyomta az álom a babakocsiban. Amíg én sétálgattam vele, addig Géza és Timi kipróbálták a szálloda egyik medencéjét is, úgyhogy Timi nem panaszkodhatott arra, hogy nem úszott eleget…
A bőséges és finom vacsora után kimentünk a mólóra, amin kiépítettek egy lelátót is, hogy minden érdeklődő jól láthassa a delfineket, akik már elkezdtek gyülekezni, ahogy a nap kezdett lenyugodni. Hihetetlen volt, hogy szinte karnyújtásnyira úszkáltak a kristálytiszta vízben, ahogy bolondoztak, játszottak, kergették a halakat. És ahogy a nap ment lefelé, az ég bámulatos színekben pompázott, olyan csöpögősen giccses volt, mint egy eltúlzott, romantikus kép, de ez nem volt túlzás, ez volt maga a valóság.
Mikor teljesen besötétedett, elkezdődött a kis tájékoztató műsor a delfinekről, arról, hogy mennyire fontos, hogy ne dobáljunk műanyagot, zacskót a tengerbe, és a delfinekről meséltek, hogy melyik, hány éves, milyen nemű, stb. Aznap 8 delfin érkezett, úgyhogy nem panaszkodhattunk. Viszont kb 100 ember várakozott rá, hogy etethesse őket. Nagyon profin megoldották, előre bejelentkezett ember mehetett csak le a lezárt partszakaszra, majd 5 sorban lehetett várakozni, hogy egy-egy tengerbiológus segítségével odaadjuk a halakat. Timit levittem magammal, addig Géza a mólón várakozott Tomival (Tomit nem mertük bevinni a vízbe, nehogy megijedjen a nagytestű állatoktól). Utolsóként kerültünk sorra, addig Timit felkészítettem, hogy mit és hogyan kell csinálni, és hogy ne ijedjen meg a delfinek közelében. Majd végre mi következtünk. Most is szívdobogást kapok, mikor felelevenítem az élményt, ahogy kikapták a kezünkből a kis halakat, ahogy hozzádörgölőztek a lábunkhoz a sima, hűvös testükkel. Timi eléggé be volt tojva, de nagyon ügyesen adta oda a halacskákat, bár közben egy kicsit reszketett és mondta is nekem, hogy fél. Én megsimítottam az egyiküket (önkéntelenül, egyébként nem szabad őket megérinteni), és annyira örültem, hogy ilyen közel engedett magához. Kisétáltunk a vízből, búcsút intettünk a delfineknek, majd felszálltunk a hajóra. Egy órás út után (ami alatt Tamás úgy pörgött, mint aki megivott egy liter kávét), megérkeztünk.
Olyan élménnyel gazdagodtunk mindannyian, amit örökre a szívünkbe zártunk, igazán csodálatos szülinapom volt!