Gyerekekről

Elmaradtam Tomi két éves összefoglalójával. De természetesen nem tudok anélkül írni róla, hogy Timiről ne essen szó. Szóval akkor itt egy kis beszámoló a két gyerkőcről:

Tomi még mindig nem beszél. Illetve nem beszél folyamatosan. Jelbeszéddel remekül elmagyaráz mindent, azt sosem felejtem, ahogy a medencéből visszatérve Timivel ketten mesélték, hogy mekkorákat ugráltak a vízbe, és nem csak Timi szája járt folyamatosan, de Tomi is eljátszotta, hogy hogyan ugrott bele a vízbe, hozzá jellegzetes hangot hallatva, amit csakis az ugrálásra használ. És ha már az úszásnál tartunk, mostmár Tomi úgy ugrik bele a vízbe, hogy nem fogja a kezünket közben, biztos benne, hogy elkapjuk. Egy alkalommal épp nem figyeltem, Ő meg kamikázeként belelépett a vízbe, jól megmerült, a kis ijedségen kívül nem lett baja. De kellenek is az ilyen kis ijedségek, hogy érezze, a víz veszélyes, és ha nem figyelünk, akkor ne vesse bele magát csak úgy… Ha nem ér le a lába, akkor vadul tapossa a vizet, nagyon erősen, sőt, már a buggyboardra kapaszkodva simán hajtja magát, mi már nem is fogjuk olyankor (azért persze ott vagyunk közvetlen mellette, kezünk készenlétben, hogyha lecsúszik, akkor elkapjuk). Timire már szinte oda sem kell figyelni, magabiztosan úszkál a víz alatt is, ugrál a vízbe, apja válláról állva, vagy a medence partjáról akkorákat ugrik, hogy az valami hihetetlen.
Esténként végső lefárasztásként vad labdázásba fogunk, egyszerre dobálják hozzám a labdákat, én meg igyekszem elkapni, persze az a legmókásabb, ha nem sikerül, ha vetődöm a labdák után, ők meg akkorákat kacagnak, hogy az egész telep tőlünk zeng.
Ha eljön a lefekvés ideje, akkor már Tomi mutatja is a kis kezével a pancsolást, ahogy pacskolja a vizet, ha fürdik, hogy lefekvés előtt fürdés van, közben háp-hápozik, hogy a kacsával szeretne játszani. Azt meséltem már, hogy egy szobában alszanak már jó ideje? És Tomika már felhagyott az 5 órás kukorékolással, volt már olyan, hogy fél hétig is húzta a lóbőrt! Ez egy átlagembernek még így is korai, de nekem már olyan, mintha más délig durmolna… :) És az éjszakák is nyugodtak, úgyhogy egyáltalán nem panaszkodhatom a gyerekek alvására (Atyaég! 5 év alatt ezt is elértük!) :)
Mikor este Tomi bekerül a kiságyába, akkor addig nem nyugszik, amíg be nem kenem az ínyét egy kis mentolos fogkrémmel… (Ne is kérdezzétek! Egyik alkalommal elfogyott a fogzáskönnyítő krém, és anélkül nem volt hajlandó lefeküdni aludni. Kínomban már nem tudtam mit kitalálni, becsaptam egy kis mentolos gyerek fogkrémmel, hogy az a fogzáskönnyítő krém, elvégre hasonlóan hűsítő hatása van. Azóta függő a gyerek, egyik nap elmarta a fogkrémes tubust, és lelkesen nyomogatta bele a kis ujját, és nyalogatta le róla a krémet, mintha legalábbis csokikrém lenne).
Azért nem csak jelbeszéd az életünk… :) Tomi minden nap megtanul legalább egy szót. Többnyire helyesen, de azért a bonyolultabb szavaknak sokszor csak a hangzását tudja leutánozni. Apa, Anya, Titi (nem, véletlenül sem Timi) már remekül megy, de magát nem hajlandó leTomizni, inkább azt mondja, én. :)
Szobatisztasággal sehogy nem állunk, de már szól ha pukizik, vagy kaka van a gatyában. Viszont a wc-n nem szívesen ül sokáig, néha brahiból rácsüccsen, de ennyi.
Étvágya még mindig jó, bár mostmár kezd azért válogatni, már nem eszik meg válogatás nélkül mindent, de a férfias ízeket továbbra is kedveli, simán megeszi a fűszeres, kicsit csípősebb ételeket is.
És a két gyerkőc lelkesen segít, ahányszor csak sütit kezdek készíteni. Na nem teljesen önzetlenül, arra megy ki a játék, hogy a tésztás keverőedényt kinyalogathassák nagy egyetértésben. És itt meg kell jegyeznem, hogy Timi nagyon jó nővére Tominak, segít neki kikanalazni a tálat, de nem csak ilyenkor, hanem a cipőjét felvenni, öltözni, és ha kell, meg is itatja. És mikor játszóházban vagyunk, akkor óvja, védi, kíséri a kisöcsit, aki cserébe gondolkodás nélkül bárhová követi a nővérét.
Itthon nagyon sokszor játszanak már el egymással, és nem csak egymás mellett.
Még az esti program részeként gyakran megyünk a már-már hagyományosnak számító békavadászatra, esősebb időben esténként a békák vad koncertbe fognak, és a telepen sétálva nagyon sok ugrál el az utunkból. Komoly verseny alakul ki, hogy ki lát meg többet. Tomi lelkesen le-gekkózik minden mozgó tárgyat, mi meg sorban javítjuk ki, hogy az nem gekkó, hanem bogár, béka, lepke, stb… :)
És akkor a legcsodálatosabb dologról még nem is meséltem: Timi is bújós kislány, de Tominak olyan komoly mennyiségű puszi- és öleléstartalékai vannak, hogy rendszeresen olvadozunk tőle. Minden előzmény nélkül odamegy valamelyikőnköz, átölel minket, megpuszilgat, megszeretget, megsimogat. És ehhez nem kell semmi indok! Ha az apja végigfekszik a kanapén, Tomi máris ott terem, és ráhajtja a kis fejét a mellkasára. Persze olyankor Timi is azonnal ott terem, mi tagadás, én is kihasználom az ilyen spontán összeborulásokat. Ezek a pillanatok elmondhatatlanul sokat jelentenek nekünk, ezekből töltekezünk, ezekért élünk...
Imádom őket, és nagyon büszke vagyok rájuk.