Mezítláb

Timit reggelente néha gyalog viszem, a suliba (nincs messze, és legalább nem kell parkolóhelyet vadászni a többi szülővel versenyezve az iskola környéki utcákban). Az ilyen séták alkalmával Tomi gyakran kitalálja hazafelé, hogy Ő márpedig mezítláb akar jönni. Mivel az időjárás is kedvező, és az utak is tiszták, így meg szoktam engedni neki. Bár végigaggódom, hogy nem-e túl szúrós, vagy kellemetlen a mezítlábazás a betonon, de ha az lenne, biztosan nem kérné, hogy vegyem le a cipőjét...
Na tegnap volt szerencsém testközelből is kipróbálni, milyenek az utak mifelénk, ugyanis elszakadt odafelé félúton a papucsom (ez a vietnámi papucs féleség, amit itt előszeretettel hord mindenki). Nagy dilemma, hogy most hazaforduljak egy pár cipőért, és akkor tuti elkésik Timi, vagy sétáljak tovább mezítláb. Az utóbbi mellett döntöttem, és bár elég furán éreztem magam cipő nélkül, de senki nem meresztette a szemét, mert itt van aki nem kényszerből, hanem egyszerűen kényelmi okokból mezítláb jár az utcán... Első időkben igencsak meglepődtem, mikor az üzletbe beslattyogott egy fickó, és nem volt a lábán cipő. De volt, hogy orvosi rendelőben ült velem szemben egy ilyen cipőnélküli egyed. Azon kívül, hogy kicsit jobban elfáradtam, semmi baja nem lett a lábamnak. Sőt, amin meglepődtem, hogy alig-alig lett koszos a talpam a túra után... Azért szokásommál nem válik a mezítlábazás, én szeretem, ha van rajtam lábbeli. :)