Ez a reklám azért fogott meg, mert az utolsó jelenetben mintha magunkat látnám... naptejjel kenjük be magunkat-egymást, mindenki kalapot vesz, rohangálunk fel-alá, hogy ki mit felejtett el, aztán uzsgyi kifelé. Meg az egész reklám olyan "ismerős" hangulatú, olyan ozzi...
Épp tegnap, mikor hazafelé autóztunk az autópályán, bambultam kifelé az ablakon, néztem az eukaliptusz fák tetején a lenyugvó nap piros fényét, a vörös földet ahogy kibukkant néhol a sűrű növényzet közül, a jellegzetes formájú Glass House Mountains-t, és valahogy átjárt a bizonyosság: ide tartozom. Legszívesebben megálltam volna valahol, és csak lefeküdtem volna a földre, bámulni a vakítóan kék eget, a fákat, szagolni a levegőt, hallgatni a madarak hangját, és érezni, ahogy együtt dobog a szívem a Földdel. Az óceán partján a hullámok ütemes morajlása is hasonlóan megnyugtató érzés, ott egyszerűen nem lehet az ember ideges... Nem kell semmit csinálni, csak ülni, és szinte kézzelfoghatóan érezni a nyugalmat, ugyanakkor végtelen erőt, amit ez a hatalmas víztömeg birtokol. Lehet, hogy nem helytől függ, hogy az ember mikor érzi "megérkezettnek" saját magát. Lehet, hogy egyszerűen el kell jutni lelkileg-agyilag egy bizonyos szintre, mikor megtalálja a békét, azt, hogy éppen ott van a helye, ahol abban a pillanatban van. Én úgy érzem most és itt, hogy megtaláltam a helyem. És ez jó...
2009/08/13
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
14 megjegyzés:
És semmi és senki más nem is számít, csak ez!!! :)))
Ez fantasztikus!!! Örülök, hogy így érzed! :)
Pusssz,
Eniék
:)
De szep volt ez, amit irtal! :-)
Akkor te is elmondhatod magadrol,amit Muller P.ir egyik konyveben: "Most ugy vagyok, ahogy koll!" Mert akkor minden rendben van es mar nem is kell tul sokat filozni, hogy mi is az a boldogsag...
EZ!
De jó! Örülök, hogy így érzel. Remélem egyszer én is megtalálom a helyem.
Én is nagyon örülök! Mert nagy vállalkozás ilyen messzire utazni, mindent hátrahagyni, ami biztos volt, és igazából csak erősen sejteni, hogy az új helyen jó lesz. Szuper dolog, ha igazolódnak a sejtések, megérzések. Ezért, gondolom, megéri a sok áldozatot hozni.
Én is "megérkezettebbnek" érzem magam, mióta Pestet otthagytuk, de még nem az igazi. Remélem, az új házunkban ez is meglesz. Ha nem, az ciki. :-D
Más: a kakaós csigát délután megcsináltam, és hát, szuper lett! Végre tudom, hogy a kenyérsütő gépem szuperül dagaszt-keleszt, a legnehezebb részét megcsinálta nekem. Annyit szúrtam el, hogy addig ment a kelesztés, míg Zita aludt, pont mikor felébredt lett kész, úgyhogy a kakaózás-tekerés rohamtempóban, kicsit idegbeteg üzemmódban történt :-P, még a két nagy is "segített", de Zita elnyammogott az ágyában addig. Megérezte, hogy most muszáj neki. Máskor tudom, hogy a kelesztésnek alvásidőre kell kész lenni. No, de ez csak az én személyes nehézségem volt, tanultam belőle. :)
Szóval, nagyon köszönöm! :)
Köszi lányok!
Firenze, igen, ha nem is éjjel-nappal, de egyre többször kap el a hangulat, hogy "most úgy vagyok, ahogy köll!" :)))
Vera, a legnehezebb része az, hogy megállja az ember, hogy nem eszi meg a fél tepsit... :)
De együttérzésem az idegbeteg üzemmódban történt elkészítéshez, idővel biztosan javul ez is! (a házatok meg szuperül halad, nagyon szép már most!)
:) Jó érzés gondolom!
Krisz
:-))) Ezt nagyon jó volt olvasni... :-)
Én is erre az érzésre vágyom!!!!
Csundi,nagyon szuper,hogy így érzed-érzel.Örülök,hogy megtaláltad a helyedet.Remélem,hogy hamarosan azt mesélhetem neked,hogy én is ott vagyok,ahol lennem kell.Legutóbb Toscana-ban kapott el ez az érzés..........
Macus
De jó,hogy így érzel!
Ez nagyszerű, mindig szerettem, ahogy igazi ausztrállá váltok és most már a szívedben is az vagy úgy látszik. :-)
Azért eltelt egy kis idő, még ezt érzed : "ide tartozok" >> nagyon örülök!!
Megjegyzés küldése