Félelmetes iskola?

Timi kezd belerázódni az iskolai hétköznapokba, elkezdték gőzerővel tanulni a betűket, számokat. Megvolt az első szülői is, nagyjából ilyesmi lehet odahaza is. Átbeszéltük, hogy hogyan gyakorolhatunk odahaza, mi lesz az elvárás év végére, hová mennek kirándulni, stb. Az év végén csinálnak majd egy tesztet, ahol felmérik, hogy áll a gyerek olvasás, írás és matek fronton. Ha a kívánt szint alatt van, akkor sem kell izgulni, attól még mehet másodikba, csak a suli kap majd extra pénzt külön fejlesztésre a lemaradt gyerekeknek.

Ma elkezdődött a házifeladatok kora is, minden nap hazahoznak egy-egy kis olvasókönyvet, amit el kell olvasni a szülőkkel. A szülőnek meg szignózni kell, hogy átolvasták együtt. Egyszerű mondatok vannak benne, egy-egy témakör körül. A mostani az apukákról és anyukákról szól, hogy kinek mi a munkája ("Apu állatorvos", "Anyu rendőrnő", stb. minden mondat képpel illusztrálva)

Na de nem is emiatt félelmetes a suli, Timi nagyon élvezi a betűk világát, sokat gyakorol magától is. A gond ott kezdődött, hogy Timi egyik nap úgy jött haza, hogy szellemet látott az iskolában. Elkerekedett rendesen a szemem, mikor mesélte, hogy Meisha széke alatt volt a szellem, és nem lehetett látni, csak megmozgatott dolgokat, és őt is megcsípkedte. Na itt már tudtam, hogy egész biztosan egy kis osztálytárs ez a titokzatos szellem, fel is ment bennem a pumpa, hogy miért kell a többieket így ijesztgetni. De mivel Timi nem volt beijedve különösebben, elkönyveltem, hogy egy buta játék volt, másnapra el is felejtődik. Nem így lett. Múlt héten csütörtöken ismét úgy jött haza, hogy TÉNYLEG látta a szellemet, és egy halott ember szelleme volt, nem látszódott, csak a fehér szeme. Hiába erősködtünk az apjával, hogy csak az egyik osztálytársa ijesztgetése ez, ő váltig állította, hogy látta, és az igazi. Este ennek "örömére" nem is mert egyedül a fürdőszobába menni. Sokat agyaltam rajta, hogy mivel tudnám hatásosan megnyugtatni a gyerekem, hisz annyira beleélte magát a sztoriba, hogy már a saját szemével "látta" is a szellemet. Végul iskolába indulás előtt mondtam Timinek, hogyha megint látja a szellemet, kiabálja neki jó hangosan, hogy menj el,  fejezd be, mert különben az anyukám szétrúgja a fenekedet. Timi ezerrel vigyorgot ezen, mert csúnyán sem szoktunk beszélni, és az, hogy hivatalosan engedélyezve van, ez külön öröm volt számára. Elmagyaráztam neki, hogy én bizony megvédem őt, akkor is, ha szellem akarja bántani, és nem fogom hagyni. Erre megnyugodtott, de mivel nem akartam mindezt hetente eljátszani,  így másnap reggel félretéve a nyelvi komplexusomat beszéltem a tanárnővel. Ő is mondta, hogy hát igen, már múltkor is mondta Timi, hogy szellemet látott. Mondtam a nőnek, hogy mi nem nézünk ijesztő filmeket, rajzfilmeket, ez egész biztos nem tőlünk jön. Beszéljen a gyerekekkel erről, mert ez nagyon bosszantó, hogy a lányom este nem mer egyedül maradni csak azért, mert valamelyik gyerek az osztályból ezzel vicceskedik. Megígérte, és be is tartotta, hogy megbeszéli ezt a gyerekekkel.

Timi lelkesen jött haza, kiderült, hogy Natasha nevű osztálytársa volt a hunyó, és ő találta ki ezt az egészet (ilyenkor azért elgondolkodom, hogy milyen lehet otthon a légkör egy ilyen családban, ahol a gyereknek ez a témája, hogy halott embert lát...) Szóval be lett fenyítve a kislány, hogyha mégegyszer ilyet játszik, akkor mennie kell az igazgatói irodába elbeszélgetésre. Azóta csönd van.

Sajnos nem lehet a gyereket burokba nevelni, ahogy nő, annál kevésbé... de igyeszünk megadni az atombiztos hátteret, hogy akármi van, legyen mibe kapaszkodnia. Aztán idővel ki fog derülni, hogy mennyire végeztünk jó munkát...