Varázserdő

Nem kezdem úgy a bejegyzésem, hogy jaj de rég írtam, azt úgyis tudjátok... A frissen kivándorlók tipikus esete áll fent: az első hetek-hónapok, talán még évek is izgalmasak, sok újdonság történik, az embert a kultúrsokk kerülgeti, és mindent meg akar osztani az otthon maradt családdal-barátokkal. Aztán idővel már nem történik annyi új dolog, egyre kevésbé érzi az ember az újdonság varázsát, megszokottá válnak a hétköznapok. És egyre fontosabbak lesznek az itteni barátok, akiknek nem kell mesélni a neten, mert jó esetben velük együtt éljük át a dolgokat. Persze ez nem azt jelenti, hogy akik hátramaradtak, azok nem fontosak, dehogynem! Számomra külön öröm, hogy azok a barátok, akik fontosak voltak, azok megmaradtak (kivétel persze mindig akad...), és tudom, ha leülnénk egy asztalhoz, ugyanott folytathatnánk, ahol abbahagytuk. Na ennyit a magyarázkodásból, azért igyekszem írogatni, mert néha történnek (számotokra) izgalmas dolgok is.

Szombaton csodahelyen jártunk. A Springbrook National Park kb másfél órányi autókázásra van tőlünk. Egy ideje már tervezgettük, hogy elmegyünk megnézni, de valahogy mindig közbejött valami. Most végre elmentünk, és hatalmas élmény volt! Csodálatos helyeken jártunk, kétezer éves fák tövében sétáltunk, a "Legjobb Kilátóból" New South Wales-re is ráláttunk, fantasztikus panorámát csodálhattunk meg. Vízesések között és mögött sétáltunk, szivárványt bámultunk a Szivárvány-vízesésnél. Az Iker-vízesésénél kacérkodtunk a gondolattal, hogy milyen lenne beugrani a vízesés aljában lévő medencébe (na nem komolyan, a víz jéghideg volt), barlangon át sétáltunk, több száz mázsás kövek közt bújkáltunk, mohákat simogattunk, és találgattuk, melyik tündér alhat rajta... Timi azt is érezte, ahogy egy tündér megsimogatta a fejét. Ne csodálkozzatok, hisz ez varázserdő! :)
Nehéz visszaadni a képekkel a hangulatot, de hátha valamit visszaad ez a kis videó: