Beszoktatás: lépésről-lépésre

Múlt pénteken, és ma (szerdán) is az oviban töltöttük a fél napot. Hát ha röviden össze akarom foglalni, akkor annyit írnék, hogy nem volt egyszerű... és még nincs vége a beszoktatásnak!
Akit bővebben érdekel, csak az olvasson tovább! (tudom, hogy nem túl érdekes egy ilyen téma azoknak, akiknek nincs gyereke, vagy már/még nem óvódás korú)

Pénteken reggel mérsékelt lelkesedéssel mentünk be, Tomi a nyakamba csimpaszkodva várta, hogy akkor most mi ugyanezzel a lendülettel haza is megyünk.
Reggel az udvaron vannak egészen a tízórai idejéig, van kint millió féle játék, és mindig variálják őket, nem minden van egyszerre kitéve, naponta változik a felhozatal. Tomit az első fél órában nem tudtam leszedni magamról, aztán szépen-lassan belemelegedett a játékba. Mikor láttam, hogy jól elvan, mondtam neki, hogy be kell mennem, beszélni a nénivel, majd mindjárt jövök. Az óvónőjének is szóltam, hogy most kilépek, 10 perc múlva jövök. Na a gyereknek sem kellett sok, egy perc után sírásba tört ki. Az óvónője kijött hozzám néhány perc után, elmondta, hogy mi van Tomival, hogy sír, de bújik hozzájuk, döntsem el én, hogy be akarok-e menni, vagy maradok kint. Perszehogy bementem. Még párszor ki-kiléptem néhány percre, de ugyanúgy sírásban tört ki, hiába tapasztalta meg, hogy amit ígérek, az úgy van, visszajövök hamar. Néha bepánikolt, mikor bementünk a terembe, vagy ebédhez készülődtünk, hogy Ő nem akar ott lenni, menjünk haza MOST. Mikor az ágyak is előkerültek, akkor bizony el is sírta magát még úgy is, hogy ott voltam vele... Hát nem mondom, hogy nagy élmény volt árnyékként végigkövetni a napját, mert amíg az óvónőknek volt "cserejátékosuk", ha ki kellett menniük, vagy kimentek ebédszünetre, addig engem nem tudott senki helyettesíteni... Az alvásidőben végül az elsötétített teremben, halk, nyugtató zenét hallgatva, ölembe hajtott fejjel, végül azért elnyomta a buzgóság. De akkor sem mertem ott hagyni, nehogy ha felébred, akkor ne találjon ott.
Alvás után felkerekedtünk, és hazajöttünk. Akkor még lelkesen mondta, hogy megint jövünk oviba, de jóóó!
Ma volt a következő alkalom, hát a mai reggel elég húzós volt, végig azt mondogatta, hogy Ő bizony nem akar óvódába menni. A reggeli felengedés megint lassan ment neki, aztán megint kijöttem (az óvónő javasolta, hogy próbáljuk meg fokozatosan egyre hosszabb ideig egyedül hagyni), 20 percre. Az első pár perces sokk után a kis ovis társak megfogták a kezét jobbról-balról, sétáltak vele az udvaron. Olyan kis aranyosak voltak! Tomi pedig kis keverék angol-halandzsa nyelven tudakolta folyamatosan, hogy ugye mindjárt jön az anyukája, csak a "tojlet"-re ment ki, ugye? Persze amint meglátott, azonnal megint elsírta magát. De már valahogy jobban feloldódva folytattuk a napot, leült a többiek közé, névsorolvasásnál, mikor elhangzott a neve, felnézve csak ennyit mondott: What? (de ezzel a "mivanmá" hangsúllyal, halálos a kölök!)
A tízórai után, mikor bejöttek a terembe, kis meseolvasást követően kezdődött a kreatív foglalkozás. Három kis asztal közül választhattak: volt ragasztgatás, ollózás, festés, nyomdázás. Tomi is lelkesen leült a többiek közé, és ekkor jött el a következő fokozat: most egy órára, az ebédideig mentem ki. Zokogás ismét, de ahogy bekukucskáltam, miután kijöttem, láttam, hogy hamar abbahagyta. A számomat elkérték, hogyha sír, akkor azonnal hívnak. Erre nem került sor, az egy órát nyugodtan itthon tölthettem. Ahogy visszamentem, láttam, hogy megint pityereg. Az óvónője azt mondta, hogy addig minden ok, amíg le van foglalva, de ahogy le kell ülni, és várni kell a következő napi programra, akkor törik el a mécses. És akkor épp az ebédhez készülődtek, asztalt pucoltak, söpörtek, a gyerekek meg a szőnyegen ülve mesét hallgattak. Az alvásidőben ma már nem volt sirdogálás, de nem is aludt el. Ahogy láttam, ma megnyugodott, hogy akkor sincs baj, ha nem akar aludni. Pénteken újra a mai napirend lesz, ismét ott hagyom először fél órára, majd egy órára. Remélem, hogy egyre kevesebb sírással telik majd a napja. Amúgy az ovival és főleg az óvónőkkel maximálisan meg vagyok elégedve. Eleve hozzá vannak szokva a különleges esetekhez, minden csoportban vagy egy-egy sérült gyerek (egyébként Timi sulijában is így van), Tomi is egyelőre ilyen kis speciális esetnek számít az angoltudás hiánya, és a nagyon erős ragaszkodása miatt.

Remélem a következő beszámolóm már arról fog szólni, hogy milyen ügyesen beileszkedett a kisfiam a Senior Kindy csoportba. Az elég bíztató jel, hogy ma megígérte nekünk, hogy legközelebb mindannyiunknak csinál egy meglepetést... :)

Mi nem stimmel az alábbi képen?

Enyhe kacsaláb (egyedül vette fel)... :)