Kitartás

Ma Tomi ismét lépett egyet a fejlődése útján: megtanult egyedül, kapaszkodás nélkül felállni, és elindulni egyedül. A múltkori egyedül járás óta csak úgy volt hajlandó menni, ha fogta valakinek a kezét. De éreztük, hogy a járása egyre biztosabb, csak a biztonság kedvéért kapaszkodik a kezünkbe. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy tegnap már Timi is vezetgette kézenfogva. Ma pedig elkezdte gyakorolni hogyan kell kapaszkodás nélkül felállni. Őszintén szólva csodálom ezt a Kis Embert, hogy micsoda kitartás szorult belé. Százszor is lehuppant, és százegyedszerre is nekirugaszkodott a felállásnak, járásnak. Újra és újra próbálta, mi pedig minden sikerének vadul örültünk, tapsoltunk, ujjongtunk. A sikerélmény persze tovább sarkallta újabb és újabb próbálkozásokra. Elgondolkoztam, hogy a felnőttek többségéből kihal ez az elszántság, kitartás. Mi ha elbukunk, elkeseredünk, feladjuk (mondom, a többség). Én is ez a kategória vagyok. Annyiban szerencsés, hogy a páromban nem halt ki a tűz, Ő a mai napig képes felidézni ezt a lelkesedést, ezt a gyermeki elszántságot. Ha elesik, feláll, leporolja magát, és újrakezdi. És egyre kevesebbszer esik el, mert gyakorolja, és nem fél újat/újra tanulni. És ez kell, nagyon kell, ha valaki nagy vállalkozásba fog, ha el akarja érni az álmait, bármi is legyen az. Ma láttunk egy nagyon jó filmet: The World’s fastest Indian a címe. Anthony Hopkins a főszereplője, és egy megtörtént esetet dolgoz fel. Volt egy elszánt férfi Új-Zélandon, aki a motorok megszállottja volt. Illetve a sebességnek. Egy 1920-as évekbeli Indian típusú motort alakítgatott a sufnijában, míg úgy feltunigolta, hogy kiutazva az USA-ba, felállított egy világrekordot, amit a mai napig (!!!) nem döntött meg senki az 1000 cc alatti motorok kategóriájában. (1967-ben)
De sem a motor átalakítása, sem a kiutazása, sem a versenyen való indulása nem volt egyszerű. Mindenért keményen meg kellett küzdenie, de nem adta fel. És végül sikerült neki! A nagy dolgokhoz ilyen akarás, ilyen elszántság, ilyen kitartás kell. És nem adja a Sors könnyen oda, amire nagyon vágyunk. De talán nem is baj, hisz akkor nem is értékelnénk eléggé… Örülök, hogy nekem van Valaki, aki helyettem is rendelkezik elég kitartással ahhoz, hogy elérjük a kitűzött céljainkat.