Bavarian, szaloncukor, fokhagymás rák

Múltkor vettünk próbaképpen egy fagyasztva kapható kész süteményt, ez a bavarian. A tésztája vékony, és linzer-szerűen porhanyós ( darált kekszből csinálják elvileg), ezzel a tésztával van kibélelve egy kör alakú alufóliatálca, és ez a tészta körülöleli a nagyon finom, könnyű habos krémet. Több ízben van, vettünk már csokisat és karemellásat. A tetejét meg fehér színű szintén könnyű tejszínes krém fedi, rászórva kevéske csokireszelék. Szóval finom, szeretjük nagyon, én különösen, mert semmit nem kell vele csinálni, csak kiengedni a hűtőben.
Hamár édességről van szó, akkor szót ejtenék a szaloncukorról. Történt ugyanis, hogy a szeretett „kilógós” barátnőim küldtek egy csomagot még december elején. Tele volt szaloncukorral, sportszelettel, macskanyelvvel, csupa hazai finomsággal. De a szigorú ausztrál vámosok rendesen átvizsgálhatták, ugyanis a csomag több mint egy hónap alatt érkezett meg. December közepétől január elejéig csücsült karanténban. Persze semmi gond, így is elfogyott, így is nagyon örültünk neki, de jó lett volna, ha fel tudjuk rakni a karácsonyfára. Bár jobban belegondolva, ebbe a marha melegbe minden csokit a hűtőben tárolunk, mert szétolvad (Géza baromira utálja a jéghideg, kemény édességeket), sajnos ha egyben akarjuk kivenni a csomagolásból, akkor ez az egy mód van rá. (Na ugye-ugye? Vannak negatív oldalai is Ausztráliának!) :)
És akkor még kajáról: múlt héten végre alkottam valami újdonságot, fokhagymás rákot. Lehet kapni olyasmi rákot, mint a koktélrák, csak ötször akkora rákfarkakat előfőzve, megpucolva. John nejétől kaptunk jó kis receptet rá, különleges szószokkal meglocsolva, zöldségekkel wokban összefőzve remek vacsi lett belőle!
Zara blogját olvasva, megnéztem a legutóbbi bejegyzéséhez csatolt videóklippet. Nagyon furcsa érzés volt, mert most tudatosult bennem, látva a képeket, hogy én egyszerűen imádom ezt az országot! Ez részben szomorú, hisz a saját szülőföldem iránt nincs ilyen érzésem. Részben pedig boldogság, mert úgy néz ki, hogy van olyan része a Világnak, ami szerethető, ami megszokható, és ahol úgy érzem, ott a helyem. Nem vágyom el innen, bár hiányoznak a szeretteim, de inkább hoznám ide Őket, mintsem mennék vissza hozzájuk